Október 14-én az Őszi Kulturális Fesztivál keretében, a Somogyi könyvtárban tartott verses-zenés előadást Pécsi Ildikó. A művésznő szívesen beszélt munkájáról, gondolatairól, terveiről.
Hogy tetszik önnek Szeged, van-e valamilyen kötődése a városhoz?
Nagyon tetszik, nagyon szeretem a várost. Elég sokat jártam ilyen önálló műsorokkal , de ami meghatározó emlék az életemben: a főiskola elvégzése után a Szent Iván-éji Álomban Bessenyei Ferenc oldalán itt játszottam a Földi Királynőt.
Miért egy könyvtár lett a helyszíne az előadásnak? Milyen helyeket szokott választani?
Megmondom őszintén, hogy én nem választok, engem választanak. Általában mondjuk ha az ember egy ilyen gyönyörű könyvtárba jön, az egy nagyszerű dolog, mert nagyon szeretem a könyveket, szóval nekem az egy élmény, amikor egy könyvet a kezembe foghatok. Gyönyörű ez a könyvtár-és a közönség is nagyszerű, értő közönség volt.
Hol láthatja a nagyérdemű legközelebb?
Jelen pillanatban mindenféle írással foglalkozom, mert van egy újság, amiben „Nagymama” vagyok, és gyerekeknek válaszolok már három éve. Azonkívül előadóestjeim is vannak – holnap is lesz egy Budapesten. November végén pedig egy Blaha Lujzáról szóló estet készítek „Isten Kegyeltje” címmel, amely gödöllői vonatkozású. Én ugyanis már nagyon régóta Gödöllőn lakom, és neki ott utcája van, és mindenféle története. Szerintem az, aki azzal foglalkozik, amit mindig is szeretett volna, az Isten kegyeltje. Így ő is, és én is az vagyok.
Ön szerint korfüggő-e, hogy az ember meddig marad egy adott pályán?
Szerintem nem, a mi szakmánkban sem. De én úgy gondolom, ha az ember végiggondolja a görög klasszikusokat, az akkori időszakban nem volt véletlen a vének tanácsa, és ez nagyon nagy baj. Hiszen mostanság sokan úgy gondolják, hogy nem kell azokat a dolgokat átvenni az embertől, amikért ő maga megszenvedett. Különben úgyis mindenki saját fejével megy a falnak. De ha útközben a felénél eszébe jut, hogy mit mondott például egy idősebb ember, akkor nem biztos hogy akkorát koppan a falon.
Mik a jövőbeli tervei?
Nagyon szeretnék a hetvenedik születésnapomra egy műsort csinálni azokból a dolgokból, melyeket én magam írtam, és nagyon neves kollégáim játszottak el, vagy énekeltek, és esetleg életem első cédéjét megcsinálni. Készítettem hangoskönyvet meg ezt-azt, de egy „sajátot” is szeretnék.
Szerző Vass Attila
Az emlékeimben él egy éjszaka, amit nem lehet elfelejteni. Apa szórakozni volt, mi otthon vártuk anyuval. Meleg kaja, vetett ágy. Mégis, anyu tudta, hogy nem lesz józan, ezért úgy tettünk, mintha aludnánk. Kirángatta őt az ágyból, és amibe tudott belekötött. Persze csúnyán meg is verte. Tél volt és hideg. Anyuval egy száll hálóingben és mezítláb mentünk át egy barátunkhoz, aki egy utcányira lakott tőlünk. Másnap, mintha semmi sem történt volna, ő volt a világ legkedvesebb apukája. Ekkor még csak ő volt a hibás a balhékért. Teltek az évek, egyre gyakoribb lett ez a dolog.
Apa végig ütötte anyát a nagyszobán ököllel, majd amikor már annyira üvöltöttem, hogy a szomszéd becsengetett abba hagyta és azt hazudta neki, csak a hugi sír az ujja miatt. Azt hiszem ekkor nőttem fel, tíz évesen. Nem beszéltem róla senkinek. Egyáltalán nem érdekelte őket, hogy nekünk fáj látni, ahogy az anyánkat verik.
Telt az idő, és megváltozott a véleményem a körülményekről. Anya engem hibáztatott. Miattam történik minden, mert én elmentem vidékre középiskolába, van egy komoly barátom és ezt apa nem tudja elfogadni, amit rajta tölt ki. Minket soha nem bántott. Egyik alkalommal közéjük álltam. Már idősebb voltam. Apának elkaptam a pulcsiját a nyakánál. Erre ő az én nyakam. Mind a ketten tartottuk a kezünk, hogy megütjük a másikat, de nem ment. A vér kötelez. Szóval anya már nagyon csúnyán beszélt velem is, apuval is. Lehet a hiányom tette őt tönkre idegileg, mert nekem barátnő is volt, nemcsak anyuka.
A beszélgetés során kiderült, a gyermekek is nagymértékben szenvedői a szülők közötti brutalitásnak. A családon belüli erőszak fogalomkörébe tartozik, ha valaki a hozzátartozója biztonságát, testi-lelki épségét veszélyezteti vagy károsítja, testi erőszakot követ el vagy annak elkövetésével fenyeget, illetve e személy tulajdontárgyait szándékosan tönkreteszi, s ezzel elviselhetetlenné teszi az áldozat számára az együttélést. Hazánkban a legjellemzőbb a testi sértés, ezt követi kiskorú veszélyeztetése, majd a tartás elmulasztása. Ez a három jogsértés teszi ki az összes családon belül elkövetett bűncselekmény 60%-át.
Nem tudom, hogy a mások szerint jó emberismeretemnek, vagy szimplán a női megérzésemnek köszönhetem, de ez a fiú, akiről az egész történet szól, nekem már az első nap sem nyerte el a tetszésemet. Nem volt vele semmi különösebb baj, de szó szerint súlycsoportot tévesztett. Voltunk vagy 14 évesek, de ez a gyerek már javában élvezte az alkohol nyújtotta örömöket amellett, hogy más tudatmódosítókat is előszeretettel használt. Ez akkor még pár ember szemében vagány volt, de én soha nem voltam az a fajta, aki ezekre akarna hasonlítani. Persze sok okot lehet találni arra, hogy miért is iszunk. Abban is egyetértek, ha a társaság olyan, nem baj, ha lecsúszik egy-két pohár, de hogy minden héten több nap is ilyen legyen a társaság?
Innentől egy választása maradt: nem hiányozhat egy napot sem, különben mehet Isten hírével, ahová csak akar. Ez, ha az emlékezetem nem csal, harmadikban volt, és azt az évet ki is sikerült járnia, de a buliknak, és sokkal inkább a-elnézést a kifejezésért- féktelen piálásoknak nem mondott búcsút. Nagy keresgélés után aztán talált magának egy lányt, és most mondhatnám is, hogy éltek boldogan, míg meg nem haltak, csakhogy a valóság nem ilyen egyszerű és kiváltképp nem ilyen könnyen megváltoztatható . Már javában készültünk az érettségire, amikor ő tudomást sem vett arról, mi vár rá. Így utólag persze mindenki azt mondja, tényleg nem egy megerőltető vizsga, de azért normális esetben illik izgulni.
)
A nők helyzete is szinte teljesen megváltozott, amióta esélyegyenlőséget kezdtek követelni maguknak. Most már ők is dolgozhatnak olyan pozíciókban, amiben eddig csak férfiak voltak. Amellett, hogy a XXI. században nekünk, nőknek is férfiasan helyt kell állnunk az élet minden területén, a férfiak még mindig elvárják, hogy nők maradjunk. Ezért aztán kénytelenek vagyunk hatalmas összegeket költeni a külsőnkre, még így is, hogy ugyanazon munka elvégzéséért még ma is közel 20 százalékkal kapunk kevesebb fizetést, mint férfitársaink. Jól látszik tehát, hogy a harmadik évezred nőjének önállónak, függetlennek, magabiztosnak kell lennie, aki tudja, mit akar, és azt el is éri.
Azért a férfiaknak sem kell megijedniük, hisz mi nem akarunk mindent elvenni tőlük. Ha például szétnézünk a politika világában, ott még mindig ők vannak többségben, valamint a vezetői posztokon is ők helyezkednek el nagyobb arányban. Ez utóbbi annyira azért nekünk sem tetszik, de – üsse kavics – majd lesz még jobb is. Ebből – vagyis, hogy a férfiak igazi főméltóságok a munka világában- következik, hogy már nekik is egyre fontosabb lett a külső megjelenés. Nem ritka, hogy férfiakkal találkozunk a manikűrösnél, vagy már mi is beleborzongunk, ha látjuk, mennyit költenek ruhákra, cipőkre és egyéb kiegészítőkre.
Tudtam, hogy anya mellettem fog állni, de álmomban nem gondoltam volna, hogy ennyi segítséget fogunk kapni, én és a kisbabám.
