Karácsony előtt. Ilyenkor illene nyugodtan heverészni a különféle csokoládék társaságában, Mikulásokkal körülvéve, és mit sem foglalkozni azzal, mi megy a híradóban, vagy mit írnak az újságok. És akkor, bumm! Elindul egy igazi kutatási lavina. Pedig csak egy páréves újságcikk került elő a könyvespolc alól.

A cikk folytatását a SzegedMa.hu oldalán találhatjátok,  Szibilla blogjában. További rövid cikkek itt.

szegedma.hu/hir/szeged/2009/12/karacsony-elotti-kele-janos-kutatas/
2009. december 14., hétfő

Amikor az emberek reggel felkel, nem tud másra gondolni, mint egy csésze kávéra vagy teára. Ilyenkor eszünkbe sem jut arra gondolni, hogy most tulajdonképpen életünk olyan részét erősítjük, amelyet sokszor észre sem veszünk. Azzal, hogy megadjuk a módját bizonyos cselekedetünknek, erősítjük a szellemünk kifinomultságát. Sokan azonban nem hisznek abban, hogy az emberben több van annál, ami kívülről látszik, és nem érnek rá a meditációval, vagy a lelkükkel törődni. Ezért tudatunk nem fogja fel mire van szellemünknek szüksége, a hétköznapi dolgokat formáljuk át látszólag értelmetlen szokásokká, rítusokká.

Hatóanyagain kívül ezért fontos sokaknak a reggeli kávé, vagy a cigaretta. Ugyanilyen része lehet az életnek egy csésze tea, vagy az délutáni újságolvasás. A séta, a bevásárlás is lehet mindennapi szertartás. Az idők kezdetén minden dolognak szakrális, vallási jelentősége volt. A vadászat, a földművelés szokásokkal, rítusokkal fűszerezték. Az ember voltaképp még azt sem tudta, mi az a szertartás, csak azt, hogy szüksége van rá. Később elkezdték azt hinni, hogy ezeknek a dolgoknak szerencsehozó jellege van, és hittek benne. És amiben hiszünk, az előbb-utóbb valóra válik, mert valóra akar válni.

Az ókor fejlett kultúráiban pedig már megindult a torzulás. A szertartásoknak már nem volt szellemi háttere, az emberek papokra hagyták bizalmukat és tudásukat. A szertartások nem az emberek megfoghatatlan, belső szellemiségét voltak hivatottak szolgálni, hanem elmerültek a külsőségek tengerében, a kellékekben, a jelmezekben. Később a keresztények átvettek sokmindent ezekből a szokásokból. Mégis, ha most kifinomult, jelentőségteljes szertartást akarunk látni, azt valamilyen templomban ideális meglelni. Ugyanis a beszédnek, színeknek, szakrális tárgyaknak olyan mennyiségét találjuk ott, melyek mind igazolják azt, hogy szükség van ebben a korban is azokra az “értelmetlen” cselekedetekre, melyek nélkül nem lennénk ugyanolyanok.

Vajon megváltozna-e bármi egy reggeli kávé nélküli napon? Valószínűleg nem dőlne össze a világ. Mivel életünk mindig mozgásban van, mi is folyamatosan változunk, ezért kellenek olyan dolgok, melyeket mi építünk magunk köré, biztos alapokra. Nem elmozdíthatatlan falról van szó, sokkal inkább egy valódi mentőövről, vagy szárnyról, mellyel felülemelkedhetünk a mindennapokon.

Szerző Attila
Fotó Szibilla. Szerkesztőségi kávézás, Lilla & Heni

www.u-szeged.hu/hirek/kultura/ki-fi-no-mult-kez-ugyes?objectParentFolderId=10206
2009. 12. szám, 2009. november 23.

Október 14-én az Őszi Kulturális Fesztivál keretében, a Somogyi könyvtárban tartott verses-zenés előadást Pécsi Ildikó. A művésznő szívesen beszélt munkájáról, gondolatairól, terveiről.

Hogy tetszik önnek Szeged, van-e valamilyen kötődése a városhoz?

Nagyon tetszik, nagyon szeretem a várost. Elég sokat jártam ilyen önálló műsorokkal , de ami meghatározó emlék az életemben: a főiskola elvégzése után a Szent Iván-éji Álomban Bessenyei Ferenc oldalán itt játszottam a Földi Királynőt.

Miért egy könyvtár lett a helyszíne az előadásnak? Milyen helyeket szokott választani?

Megmondom őszintén, hogy én nem választok, engem választanak. Általában mondjuk ha az ember egy ilyen gyönyörű könyvtárba jön, az egy nagyszerű dolog, mert nagyon szeretem a könyveket, szóval nekem az egy élmény, amikor egy könyvet a kezembe foghatok. Gyönyörű ez a könyvtár-és a közönség is nagyszerű, értő közönség volt.

Hol láthatja a nagyérdemű legközelebb?

Jelen pillanatban mindenféle írással foglalkozom, mert van egy újság, amiben „Nagymama” vagyok, és gyerekeknek válaszolok már három éve. Azonkívül előadóestjeim is vannak – holnap is lesz egy Budapesten. November végén pedig egy Blaha Lujzáról szóló estet készítek „Isten Kegyeltje” címmel, amely gödöllői vonatkozású. Én ugyanis már nagyon régóta Gödöllőn lakom, és neki ott utcája van, és mindenféle története. Szerintem az, aki azzal foglalkozik, amit mindig is szeretett volna, az Isten kegyeltje. Így ő is, és én is az vagyok.

Ön szerint korfüggő-e, hogy az ember meddig marad egy adott pályán?

Szerintem nem, a mi szakmánkban sem. De én úgy gondolom, ha az ember végiggondolja a görög klasszikusokat,  az akkori időszakban nem volt véletlen a vének tanácsa, és ez nagyon nagy baj. Hiszen mostanság sokan úgy gondolják, hogy nem kell azokat a dolgokat átvenni az embertől, amikért ő maga megszenvedett. Különben úgyis mindenki saját fejével megy a falnak. De ha útközben a felénél eszébe jut, hogy mit mondott például egy idősebb ember, akkor nem biztos hogy akkorát koppan a falon.

Mik a jövőbeli tervei?

Nagyon szeretnék a hetvenedik születésnapomra egy műsort csinálni azokból a dolgokból, melyeket én magam írtam, és nagyon neves kollégáim játszottak el, vagy énekeltek, és esetleg életem első cédéjét megcsinálni. Készítettem hangoskönyvet meg ezt-azt, de egy „sajátot” is szeretnék.

Szerző Vass Attila

„Egyáltalán nem érdekelte őket, hogy nekünk  fáj látni, ahogy az anyánkat verik.”- súlyos mondat egy fiatal szájából. Családon belüli erőszak egy másik szemszögből. Az alábbi beszélgetés során kiderült, a gyermekek is nagymértékben szenvedői a szülők közötti brutalitásnak.

A fiatal lányt – aki neve elhallgatását kérte- régóta ismertem. Tudtam, azokról a dolgokról, amelyek a családjában történtek.  Naponta olvasunk az újságokban a családon belüli erőszakról híreket, történeteket. Áldozatait sajnáljuk, az elkövetőket elítéljük. Többször azonban nemcsak egy szenvedő alanya van a történetnek, mint ahogy ez a példa is mutatja.

„Kirángatta őt az ágyból, és amibe tudott belekötött. Persze csúnyán meg is verte.

Emlékszel még, mikor csattan el az első pofon?

Persze. Régen boldog volt a családi életünk. Sokat jártunk vendéglőkbe, sétálni, játszani. Persze az első baba minden családban csodának számít. A rendszerváltás után minden megváltozott. Kevesebb munka volt, és így kevesebb pénz. Na, igen, az alkoholra azért mindig maradt. Anyukám, szegény. Az elején olyan csendes volt. Nem azért, mert olyan a természete, hanem mert sokat tűrt miattam.

Az emlékeimben él egy éjszaka, amit nem lehet elfelejteni. Apa szórakozni volt, mi otthon vártuk anyuval. Meleg kaja, vetett ágy. Mégis, anyu tudta, hogy nem lesz józan, ezért úgy tettünk, mintha aludnánk. Kirángatta őt az ágyból, és amibe tudott belekötött. Persze csúnyán meg is verte. Tél volt és hideg. Anyuval egy száll hálóingben és mezítláb mentünk át egy barátunkhoz, aki egy utcányira lakott tőlünk. Másnap, mintha semmi sem történt volna, ő volt a világ legkedvesebb apukája. Ekkor még csak ő volt a hibás a balhékért. Teltek az évek, egyre gyakoribb lett ez a dolog.

„Nem beszéltem róla senkinek. Egyáltalán nem érdekelte őket, hogy nekünk  fáj látni, ahogy az anyánkat verik.”

Sok szülő nem gondol arra, hogy mit él át ilyenkor a gyermeke.  Láttad, hogy verik édesanyádat, mégsem tudtál mit tenni ellene.  Mi fájt a legjobban?

Egyik nap – sajnos az okokra már nem emlékszem – megint veszekedtek. Kertes házban laktunk és kint az udvar végében apa egy ásóval akarta anyát hasba ütni. Szerencsénk volt, hogy barát lakott mögöttünk és átugrott a kerítésen, anyu segítségére. Mivel kicsi voltam, és terhes volt anya, nem akarta elhagyni apát. Persze, ekkor már az anyagi körülmények sem engedték a költözést. A pici kertes házból bérházba költöztünk és megszületett a húgom.

Egy ideig minden nyugis volt, de nem sokáig. Mindig találtak rá okot, hogy összevesszenek és sajnos, már néha anya is előidézője volt a veszekedéseknek. Egyik nap összekaptak, apa elrohant és az akkor már járni tudó húgom és én utánuk akartunk menni. De becsapódott az ajtó és a kicsi húgom ujja ott maradt. Ordított a folyosón, apáék visszarohantak, kinyitották az ajtót, amit kívülről csak kulccsal lehet, és ekkor volt az első nagyon szörnyű verés, amit én is végignéztem.

Apa végig ütötte anyát a nagyszobán ököllel, majd amikor már annyira üvöltöttem, hogy a szomszéd becsengetett abba hagyta és azt hazudta neki, csak a hugi sír az ujja miatt. Azt hiszem ekkor nőttem fel, tíz évesen.  Nem beszéltem róla senkinek. Egyáltalán nem érdekelte őket, hogy nekünk  fáj  látni, ahogy az anyánkat verik.

Nem lehet könnyű így felnőni, neked mégis sikerült. Mi történt ezután?

Később ismét költöztünk, oda, ahol a brutalitás már elviselhetetlen lett. Falura. Nem akarok mindent elmesélni, csak vázolom. Ásott kút az udvaron, sehol egy szomszéd, kések, forró víz. Emlékszem, itt már a féltékenység tört ki apán, és tudom, hogy mindig ott voltam. Már 12 éves lehettem. Amikor baj volt, mindig oda álltam közéjük. Hihetetlen milyen erő van ilyenkor egy gyerekben.

„Mind a ketten tartottuk a kezünk, hogy megütjük a másikat, de nem ment.”

Csak édesapádra haragudtál, vagy édesanyádra is, amiért eltűri mindezt?

Telt az idő, és megváltozott a véleményem a körülményekről. Anya engem hibáztatott. Miattam történik minden, mert én elmentem vidékre középiskolába, van egy komoly barátom és ezt apa nem tudja elfogadni, amit rajta tölt ki. Minket soha nem bántott. Egyik alkalommal közéjük álltam. Már idősebb voltam. Apának elkaptam a pulcsiját a nyakánál. Erre ő az én nyakam. Mind a ketten tartottuk a kezünk, hogy megütjük a másikat, de nem ment. A vér kötelez. Szóval anya már nagyon csúnyán beszélt velem is, apuval is. Lehet a hiányom tette őt tönkre idegileg, mert nekem barátnő is volt, nemcsak anyuka.

Mára rájöttem, hogy javarészt anya hibája volt. Nem tudta már csendben tűrni a dolgokat és ez apát még jobban zavarta. Én végleg elköltöztem. Betöltöttem a tizenhatot, azóta csak látogatni járok haza. Önellátó vagyok, és nem fogok így járni, mint anya. Nincs az a szerelem, ami ennyit érne.

„Az apukám húsvétkor meghalt. Öngyilkos lett, aminek az okát sajnos egyikünk sem tudja.

És most milyen a családi élet? Már a húgod is kezd felnőni, változott valami?

Sajnos változtak a dolgok. Az apukám húsvétkor meghalt. Öngyilkos lett, aminek az okát sajnos egyikünk sem tudja. Borzasztóan hiányzik nekünk. A testvéremmel azt hittük minden más lett, de anya apa nélkül minden nap veszekszik valamiért, soha semmi nem tetszik neki. Minden a mi hibánk. Talán pont jókor jön, hogy szeptembertől mind a ketten vidékre megyünk tanulni és egy kis időre külön leszünk anyától. Át kell értékelnie magában sok mindent, vagy minket is elveszít. Ennyi egy élet. Csalódások, szenvedések, fájdalmas tragédiák sorozata. Mégis mindig van, amiért éljünk. Egy cél, egy kistestvér, egy új és jobb élet reménye.

A beszélgetés során kiderült, a gyermekek is nagymértékben szenvedői a szülők közötti brutalitásnak. A családon belüli erőszak fogalomkörébe tartozik, ha valaki a hozzátartozója biztonságát, testi-lelki épségét veszélyezteti vagy károsítja, testi erőszakot követ el vagy annak elkövetésével fenyeget, illetve e személy tulajdontárgyait szándékosan tönkreteszi, s ezzel elviselhetetlenné teszi az áldozat számára az együttélést. Hazánkban a legjellemzőbb a testi sértés, ezt követi kiskorú veszélyeztetése, majd a tartás elmulasztása. Ez a három jogsértés teszi ki az összes családon belül elkövetett bűncselekmény 60%-át.

Szerző: Kádár Niki

Minden embernek van valamilyen szenvedélye. Ez lehet káros vagy épp csak egy szenvedély, amivel igazából sem magunknak, sem pedig másoknak nem ártunk. Ez utóbbihoz tartozik, aki bulimániás,  és sajnos a káros szenvedélyek között van az alkohol, drog, szerencsejáték, sőt a számítógép függőség is.  Ezekről nagyrészt minden nap hallhatunk, unalmas előadásokra ültetnek be minket az iskolában, szórólapokkal tömik meg a zsebünket. Ha őszinték akarunk lenni, akkor viszont ki kell mondani, ebben az eltorzult világban nem érint meg bennünket semmilyen sokkoló adat. A sok statisztika, száraz számadat helyett szükség van igaz történetekre, leplezetlen beszélgetésekre, hagyjuk hát, hogy az emberek helyett most az egyszer az élet meséljen.

“Attól még nem dől össze a világ, ha én hétvégenként egyszer-egyszer felöntök a garatra?” – Te is így gondolod? Én most elzárkóznék attól, hogy kiselőadást tartsak az alkohol veszélyeiről, hisz találkozhatunk ezzel eleget. Viszont van saját tapasztalatom arról, hogyan lehet tönkre tenni magunkat anélkül, hogy ezt látnánk.

Igazából pontosítanom kell, hisz nem egészen saját a tapasztalat, hanem egy régi ismerősömet láttam, ahogy szép lassan lecsúszik a lejtőn. Bár ezt ő  soha nem vallotta be magának. Az évek során igazi mintapéldánya lett az alkoholisták népes körének.

Állította, hogy neki rengeteg barátja van, akikre mindig számíthat, de ezek a barátok is szép lassan elpártoltak mellőle. Az egész gimnázium első osztályában kezdődött. Volt ugyebár gólyatábor, ami, mint minden suliban, itt is az ismerkedés céljával indult. Ekkor még mindenki nagyon idegen volt számomra, de volt pár ember, akiket szimpatikusnak találtam.

Nem tudom, hogy a mások szerint jó emberismeretemnek, vagy szimplán a női megérzésemnek köszönhetem, de ez a fiú, akiről az egész történet szól, nekem már az első nap sem nyerte el a tetszésemet. Nem volt vele semmi különösebb baj, de szó szerint súlycsoportot tévesztett.  Voltunk vagy 14 évesek, de ez a gyerek már javában élvezte az alkohol nyújtotta örömöket amellett, hogy más tudatmódosítókat is előszeretettel használt.  Ez akkor még pár ember szemében vagány volt, de én soha nem voltam az a fajta, aki ezekre akarna hasonlítani. Persze sok okot lehet találni arra, hogy miért is iszunk. Abban is egyetértek, ha a társaság olyan, nem baj, ha lecsúszik egy-két pohár, de hogy minden héten több nap is ilyen legyen a társaság?

Ez a fiú, aki már fiatalon elkezdte, amit sokan felnőttként sem mernek, az évek során nagyon is, hogy lecsúszott. A suliban, még úgy ahogy elvolt, de a hétvégék betettek neki. Arról nem is beszélve, hogy egyre inkább elkezdte, a hétköznapi ivászatot. Kezdődtek a szerdai bulik, aztán szép lassan a hét minden napjára jutott belőlük. Ezek persze egyáltalán nem voltak tiszta partik, volt ott minden, ahogy azt mesélte is sokszor órákon. Merthogy neki már az iskola is csak arról szólt, hogy elmesélje az előző este történetit. Ő úgy gondolta, ez nagyon laza.

Elkezdődtek a hiányzások, amelyeket hamis igazolásokkal intézett el, ám egyszer ennek is vége szakadt. Kiderültek a dolgai, amiért annyit nem volt bent, és a hamis papírokról is lehullt a lepel. Nem igazán akarom taglalni a következő generációk miatt, de ma már vannak olyan módszerek, amivel szinte észrevehetetlenné tehető a különbség egy igazi és egy hamis igazolás közt. Viszont tudni kell, hol a határ, és persze ez a srác nem tudta. Amikor legközelebb-nem kicsit másnaposan- megjelent a suliban, a rendszergazda és az osztályfőnök várták azzal, hogy megvizsgálták az igazolásait, és rájöttek, hogy nem valósak.

Innentől egy választása maradt: nem hiányozhat egy napot sem, különben mehet Isten hírével, ahová csak akar.  Ez, ha az emlékezetem nem csal, harmadikban volt, és azt az évet ki is sikerült járnia, de a buliknak, és sokkal inkább a-elnézést a kifejezésért- féktelen piálásoknak nem mondott búcsút. Nagy keresgélés után aztán talált magának egy lányt, és most mondhatnám is, hogy éltek boldogan, míg meg nem haltak, csakhogy a valóság nem ilyen egyszerű és kiváltképp nem ilyen könnyen megváltoztatható . Már javában készültünk az érettségire, amikor ő tudomást sem vett arról, mi vár rá. Így utólag persze mindenki azt mondja, tényleg nem egy megerőltető vizsga, de azért normális esetben illik izgulni.

Hát ő nem ezt tette.  Sőt,  az érettségi átadásra is olyan részegen jött, hogy úgy kellett megfogni, nehogy összeessen az elnök előtt. Saját elmondása szerint egész nap otthon, a szobájában ivott egymaga. Nem bírtam megállni, hogy ne nézzem, gondoltam, ebből ő úgysem sokat fog fel. Csak bámultam, és arra gondoltam, itt egy 18 éves fiatal fiú, akinek a „pályafutását” már négy éve követhetjük, és most eljutott addig a mélységig, ahonnan már csak följebb van.

Most meg kell kérdeznem téged, kedves olvasó, tudnál te így élni? Az említett fiú nagyon is tudott. Később volt egy kocsmai verekedésből rendőrségi ügye is, de aztán nagy nehezen el tudott kezdeni valamilyen szakmát. Ő még ma sem tanult a hibáiból, ugyanazokat a dolgokat csinálja, ha lehet, még nagyobb intenzitással, most már barátnő és igaz barátok nélkül. Mert akárhogy is legyen, azok a barátnak nevezett emberek is találnak majd maguknak igazi barátnőt, igazi élettel, és szép lassan belátják, hogy nem élet az, amikor minden nap az alkohol mámorában ébredsz és fekszel.

Hazudhatsz magadnak a végtelenségig is, de az alkohol, ha tetszik, ha nem, rövid távon boldoggá, hosszú távon halott emberré tesz. És ezt jó soha nem elfelejteni, míg vannak melletted emberek, akik fogják a kezed. Ez a cikk igaz történet alapján íródott, célja az igazság megvilágítása, nem pedig a hasonló problémákkal küzdő személyek szégyenérzetének növelése.

Szerző: Fekete Evelin

1. Szakmailag besorolható legyen valamelyik sajtóműfajba! ( Ha valamilyen műfaji újításra készülsz, mérlegelj és, ha valóban érdemesnek tartod, akkor hajrá!)
2. Legyen megfelelő címe, lead-je. A szöveg pedig arról szóljon, amit a címben megjelölsz. Ne térj el a választott témától. A text legyen logikusan felépített, összefüggő.
3. A műfajnak megfelelő elemeket tartalmazzon. ( A riportba tudod,minden mehet. Az objektív műfajokba ne keverj véleményt. A tudósítás legyen hangulatos. A riport beszélgetős.    )
4. Olvasd fel hangosan,amit írtál. Tényleg hasznos. Sok stilisztikai hibára fény derülhet.
5. Kérj meg valakit, hogy nézze át! Te tudod, mit akartál írni, így könnyen átsiklasz a hibák felett. Kérj meg valakit, olvassa el az irományt.

Ugye? forrás: internet

 6. Mindig csatolj képet! Legyen képed hozzá. Egy jól sikerült fotó és jól megválasztott képaláírás sokat dob a cikken.

7. Vizsgáld át a szövegszerkesztést, a sortávolságot, a tördelést, elhelyezést, bekezdéseket. Nézd meg mennyire olvasóbarát- nem írtál-e túl sok vesszőt, kötőjelet, gondolatjelet, mennyire folyik egybe a szöveg.

8. Győződj meg róla, hogy mindent a lehető legegyszerűbb, érthetőbb módon fogalmaztál-e. Tudod: Mari néni is érteni szeretné.

9. Mennyire érdekes a téma, amit feldolgozol? – vagy az újítás.

10. És, ami már a könyökünkön jön ki: hiteles legyen, pontos, pártatlan!

11. Nézd át, hogy ha megszólalótól idézel pontosan jelölted-e a forrást.

12. Helyesírás! Nem szégyen előkapni a helyesírási szótárt. Inkább nézd meg, mint hogy hibásan add be!

13. És, ami a pályázatban szerepel: “Az interjú és a riport műfaját, valamint a valódi tényeken alapuló írásokat előnyben részesítjük a fiktív írásokkal szemben. Egy cikk terjedelme nem haladhatja meg az 5000 karaktert (szóközökkel együtt). Egy pályázó több pályaművel is nevezhet.”

14. Nem érdemes 4-5 munkánál többet beadni, nem a mennyiség, hanem a minőség számít!

II. Ha kiválasztottad a cikket, keresd meg a linkjét, és másold be a következő adatlapba. (Értelemszerűen kitöltendő!)

Pályázat

Pulitzer Szülővárosának Díja – középiskolások kategóriája/főiskolások, egyetemisták kategóriája

Pályázó adatai:

Név: Példa Pista

Szül. hely, idő: Istenfalva, 1990.01.01

Lakcím: 1234 Istenfalva, Mennyország utca 7.

e-mail cím: peldapista@freemail.hu

Tel.: 06/30-123-45-67

Oktatási intézmény adatai:

Elöszöris a Pontosneve a Szakközépiskolának/Főiskolának

Istenfalva

Főtér u. 1.

1234

tel: 06-11-123-456

A pályázatra beadott dokumentumok:

1. cím: Élet istenfalván

megjelenés helye: www.istenfalva.hu/ezisazis.html

megjelenés ideje: 2009.01.01.

2. Oknyomozó riport

megjelenés helye: www.istenfalva.hu/izemize.htlm, Istenfalvi Közlöny

megjelenés ideje: 2009.04.01.

2009.07.31., Istenfalva

Példa Pista

III. Mindenki maga döntse el, hogy csatolt file-ként küldi ezt az adatlapot, vagy rögtön rázúdítja a levél olvasójára. Ha csatolod kizárólag .doc vagy .txt formában, mert másképp nem biztos, hogy meg tudják nyitni, és minden hiába. Továbbá érdemes illedelmesen köszönni a levélben, és közölni, hogy Példa Pista vagyok és mellékelten csatolom pályázati anyagomat a 2009-es évben kiírt Pulitzer Szülővárosának Díja pályázatra ebben a kategóriában. Illedelmes elköszönés, dátum aláírás. Nem érdemes életrajzzal, iwiwes fotókkal, linkekkel, kedves történeteinkkel szórakoztatni levelünkben a címzettet, ennyi infó éppen elég. Többre senkinek sem lesz szüksége, hiszen kizárólag a munkáid alapján döntenek majd a díjról.

IV.  A levelet a info@mako.hu címre kell elküldeni. Érdemes visszaigazolást kérni az elolvasásról, így nem lesznek álmatlan éjszakáid. Másrészről mivel ez egy központi e-mail mindenki tüntesse fel a tárgy rublikában : jelentkezés Pulitzer-pályázatra, vagy Pulitzer József Szülővárosának Díja, vagy Példa Pista: Pulitzer-pályázat, vagy akármi csak legyen benne az a szó, hogy Pulitzer.

V. Beküldési határidő: 2009. július 31.-Ne 30-án 23.59-kor küldd el a pályázatot, mert elképzelhető, hogy éppen akkor adja meg magát a levelezőrendszered, vagy megeszi a kutyád a géped, vagy eljön a világvége, stb...

VI. Tedd magad szabaddá október 29-re, mert ekkor lesz a díjátadó és konferencia, ahova minden évben olyan média személyiségeket hívnak,akiknek érdemes beülni az előadására!

Mindenkinek sok sikert!

www.ujsagirunk.wordpress.com

A nemek közötti különbségeket nem lehet eléggé hangsúlyozni, mégis egyre közelebb kerül egymáshoz minden nő és férfi. Jelen esetben pedig nem a párkapcsolatokról beszélek, hanem a viselkedésformákról, személyiségünk -ha úgy tetszik- torzulásáról.

A történelem során tapasztalhattuk, hogy mindig a férfi volt az, akire támaszkodhatott a gyengébbik nem, aki erejével és magabiztosságával kitűnt a nők közül. Mára ez változni látszik, és ebben bizony hatalmas szerepe van a társadalmi normák átalakulásának is.  Bár bizonyos esetekben még észre lehet venni, hogy a férfiak ragaszkodnak a nemi sztereotípiák visszaállításához, mégis ez valószínűleg csak azért van, mert félnek a mai nőktől.

Mivel a mai, gépesített világban szinte mindent számítógépek irányítanak, a férfiaknak már nincs szükségük olyan nagy mértékben fizikai erejükre. Hogy ez jó, vagy rossz, azt mindenkinek szíve joga eldönteni, de tény, hogy folyamatosan változó világban élünk, ami rákényszerít minket is a változásra.

A nők helyzete is szinte teljesen megváltozott, amióta esélyegyenlőséget kezdtek követelni maguknak. Most már ők is dolgozhatnak olyan pozíciókban, amiben eddig csak férfiak voltak. Amellett, hogy a XXI. században nekünk, nőknek is férfiasan helyt kell állnunk az élet minden területén, a férfiak még mindig elvárják, hogy nők maradjunk. Ezért aztán kénytelenek vagyunk hatalmas összegeket költeni a külsőnkre, még így is, hogy ugyanazon munka elvégzéséért még ma is közel 20 százalékkal kapunk kevesebb fizetést, mint férfitársaink. Jól látszik tehát, hogy a harmadik évezred nőjének önállónak, függetlennek, magabiztosnak kell lennie, aki tudja, mit akar, és azt el is éri.

Azért a férfiaknak sem kell megijedniük, hisz mi nem akarunk mindent elvenni tőlük. Ha például szétnézünk a politika világában, ott még mindig ők vannak többségben, valamint a vezetői posztokon is ők helyezkednek el nagyobb arányban. Ez utóbbi annyira azért nekünk sem tetszik, de – üsse kavics – majd lesz még jobb is. Ebből – vagyis, hogy a férfiak igazi főméltóságok a munka világában- következik, hogy már nekik is egyre fontosabb lett a külső megjelenés. Nem ritka, hogy férfiakkal találkozunk a manikűrösnél, vagy már mi is beleborzongunk, ha látjuk, mennyit költenek ruhákra, cipőkre és egyéb kiegészítőkre.

Ez a helyzet viszont nem megoldhatatlan, a lényeg az egyensúly. Munkában, kapcsolatokban egyaránt. Ma már elkerülhetetlen, hogy egy párkapcsolatban bizonyos változtatásokat eszközöljünk. A nőknek váljon csak fontossá a karrier, a férfiak pedig találják fel magukat a gyereknevelésben is, hisz ettől még nem lesz férfias a nő, és nőies a férfi. Épp ellenkezőleg: ez egy nagyon szép változás, hisz azzal, hogy egyenrangúak leszünk, még nem jelenti azt, hogy egyformák is. Mindezek ellenére egy dologtól óvva intenék mindenkit: a nők ne csókoljanak kezet a férfiaknak, a férfiak pedig ne hordjanak tűsarkút, lehetőleg soha.

Szerző: Fekete Evelin

Amikor Viki leül velem szembe, látom rajta, hogy fáradt, mégis kitörő örömmel beszél élete legfontosabb pillanatairól. Nem kérdez vissza, nem szégyenkezik semmi miatt. Élvezi az életet, úgy, ahogy van, és azt, hogy mindezt elmesélheti.

E: Jól látom, hogy kissé fáradt vagy?

Viki: Igen, lehet, de semmi gond.

E: Akkor jó, mert még igen fiatal vagy ahhoz, hogy nagy gondjaid legyenek, nemde?

Viki: Lehet, hogy fiatal vagyok, de gondjaim azért vannak, bár nagy része édes teher. Egyébként jól érzem, hogy te még nálam is fiatalabb vagy, akkor meg miről beszélünk? –mondja nevetve.

E: Szóval, húszéves korodra sikerült elérned, hogy igazán sokoldalú légy az életben. Ki, vagy mi segített ebben?

Viki: Gondolom, az emberek szemében azért vagyok sokoldalú, mert ilyen fiatalon van egy kisbabám. Mások szerint, persze felelőtlen vagyok, mert amikor szültem, még be sem fejeztem az iskolát. De végül az is sikerült, igaz nem kis hátsó segítséggel.

E: Szóval idén végeztél? De ha jól tudom, dolgozol is már, igaz?

Viki: Igen, tavaly novemberben egy régi osztálytársam ajánlásával bekerültem egy pénzügyi tanácsadó céghez, azóta ott próbálkozok. Egyébként ezt is hatalmas szerencsének tartom, mert én nem jelentkeztem sehová, és mégis egyszer csörgött a telefonom, hogy elvállalnám-e, és én igent mondtam.

E: Mesélj a kisbabádról, mert az ő története sem egyszerű, legalábbis ezt mondod te.

Viki: Tényleg nem az. Szóval az apukájával tavaly január elsején ismerkedtem meg, épp mikor még lábadoztam egy három éves kapcsolat után. Elsőre megtetszett, és össze is jött a dolog, de mint az több hónapnyi együtt járás után kiderült, soha nem voltam belé igazán szerelmes.
Ő aztán augusztusban kiment Hollandiába, így közös megegyezés szerint szakítottunk. És akkor már benne volt a pocakomban Norman, de még én sem sejtettem.
Talán én vagyok az egyetlen nő a világon, aki nyolc (!) hónapos terhesen ment el orvoshoz. Először egy világ omlott össze bennem, aztán már felgyorsultak az események, és minden jóra fordult.
Tudtam, hogy anya mellettem fog állni, de álmomban nem gondoltam volna, hogy ennyi segítséget fogunk kapni, én és a kisbabám.
Az apukája is nagyon meg volt lepődve, mivel későn avattam be abba, amit én is csak nemrég tudtam meg. Megkérdőjelezte, hogy tényleg ő-e az apa. De aztán visszaszámolt, meg ugye én se vagyok valami csapodár, és rájött, hogy így van. Most már pedig, hogy a világra jött, le se tagadhatná az apukáját. És a legfontosabb, hogy imádják egymást, apa és fia, de mi, mint pár? Mi soha nem leszünk együtt.

E: Sokat hallani a médián keresztül különféle eltitkolt terhességekről. A végkifejletet most nem taglalnám, de hajt a kíváncsiság, te mit gondolsz erről?

Viki: Száz százalékosan elítélem, hisz az én példám is hűen igazolja, van mindig megoldás, és most már a világ összes pénzéért nem adnám a fiamat. Üzenem az ilyen nehéz helyzetben lévő lányoknak, bármilyen nehéz is, beszéljék meg valakivel, elsőként mindegy kivel, csak beszéljenek, mert ha hallgatnak, életre szóló bűntudattal és fájdalommal kell szembenézniük.

E: Te igazán optimista vagy. Elég ez az optimizmus ahhoz, hogy elvégezd a munkád, vizsgázni járj, és még babázz is?

Viki: Önmagában az optimizmus nem elég. Kellett az a sok segítség is, amit kaptam a családomtól, mert amellett, hogy sok dolgom volt, és van, terhesen még az engem ért vádakkal is szembe kellett néznem. Nem volt könnyű, de megtanultam, hogy egy ember csak akkor kedves igazán, ha a hátad mögött is kedves.
És mondhat akárki akármit, én boldog vagyok, hogy ilyen fiatal anyuka lehetek, dolgozhatok, és nemsokára megszerezhetem a második szakmámat is. Én már napról napra úgy érzem, ezek a feladatok nem nagyok, hiszen ahogy a mondás tartja: úgy szép az élet, ha zajlik.

szerző: Fekete Evelin

Annamarival két éve mélyült el a barátságunk. Közömbös osztálytársakból lettünk bizalmas barátnők. Ez a szoros kapcsolat, most a végét húzza. Részemről fájdalmas lesz a búcsú, de ennek mély és bensőséges okai vannak. Különleges a személyisége, de nem pozitív értelemben.

Feszengve teszem fel a kérdést: mit jelentek neked?
A barátnőm vagy, szeretlek téged, együtt megyünk minden hova, ez természetes, tudod.

(Míg neki természetes dolognak számít, hogy az van, amit ő akar engem zavar, hogy mindig oda kell mennem ahova ő. Egy gyenge, sebezhető sablon miatt az elejétől fogva rángat. Semmiért nem kell megküzdenie az életben, biztos anyagi háttere van.)

"Akármikor és akárhol köttethet.." forrás: internet

Téged nem zavar, hogy nincs annyi pénzem? Zavar, ha meghívsz.

Szerintem ezt már sokszor megbeszéltük, számomra nem probléma hogy meghívjalak. Nem teszem be a lábam olyan helyre, ami gáz és lepukkant.

(Az ilyen kocsmákat hívja parasztnak. Én viszont szeretem ezeket a helyeket, minden olcsóbb, mint az igényesebb helyeken, és a hangulatom is jobb, ha többet kapok kevesebbért. Az tény hogy vannak elvárásai, mind barátság mind szerelem terén. Sajnos felém is vannak, így a barátomat lenézi, mert szerinte nem illik hozzám.)

Tisztában vagy vele hogy mennyire megbántasz néha? Tudod, hogy én nem vagyok olyan erős, mint te.

Nem szoktad mondani.

De észre sem veszed?
Nem.

(Láthatóan nem veszi észre hogy ezzel mar el maga mellől. Az idő telik, és, ha nem veszi észre időben magát, akkor talán elveszít mindenkit, úgy, mint engem.)

"...és egy életre is szólhat." forrás:internet

Azt mondtad egyszer, hogy próbálod az érem mindkét oldalát nézni. Én sem vagyok tökéletes, de mindig neked kell, hogy igazad legyen? Ez frusztrál.
Ez nem így van, de az igazamért mindig harcolok.

Tudom.

(Külső szemmel nézve pincsikutya vagyok mellette, főleg ha együtt megyünk valahova.)

Sokszor megbántasz, és nem merek szólni, szerinted ez miért van?
Mert félsz. Aki ismer, tudja, milyen vagyok, és meg lehet beszélni velem mindent.

De zavar, hogy mindig te jössz ki győztesen mindenből, ha hibázol, akkor is.
Tudod, hogy mindig találok kifogást, tisztában vagyok vele, hogy ez a másiknak nem előnyös.

Rajtam kívül Annamarinak nincs is több barátja. Szerinte egy éppen elég. Már tudom, nem én leszek az.

Szerző: Gabi